Szél Bernadett: Nem leszek a Momentum főpolgármester-jelöltje
A hvg.hu-hoz is eljutott a pletyka, a Momentum elindítaná az egykori LMP-s társelnököt, Szél Bernadettet Tarlós István ellen. De a pletyka csak pletyka maradt, úgy tűnik.
A hvg.hu-hoz is eljutott a pletyka, a Momentum elindítaná az egykori LMP-s társelnököt, Szél Bernadettet Tarlós István ellen. De a pletyka csak pletyka maradt, úgy tűnik.
Mindketten ugyanazt a posztot osztották meg Facebook-oldalukon, amelyből kiderül: egyaránt alávetnék magukat egy frissen létrehozott társulat, a Civil Választási Bizottság által szervezett előválasztásnak.
A Republikon Intézet összegezte a budapesti előválasztás első fordulóját, valamint javaslatokat tett a második forduló elé. Komoly jelöltekre és komoly vitákra van szükség. A Republikon elemzését a hvg.hu ismerteti.
A Kerékpárosklub rákérdezett a jelölteknél, hogy támogatnák-e a biciklis fejlesztéseket.
Tordai Bence a House of Cards c. sorozatból elleste Frank Underwood trükkjét és szendvicset vitt a tiltakozóknak.
Puzsér Róbert azonban megerősítette, biztosan elindul a főpolgármesteri posztért.
Tarlós szerint Karácsony járna rosszul azzal, ha kiállna vele vitázni, Karácsony szerint ez "fideszes tempó".
A főpolgármester a zuglói parkolási ügyre reagálva azt mondta, Karácsonynak gyanús kapcsolata van a Fidesz egy részével.
A regnáló, a kormánypártok támogatását is élvező főpolgármester beszállt a kampányba, a parkolási ügy jó ürügy volt erre.
Gál J. Zoltán is segíti Karácsony Gergelyt a budapesti főpolgármesterségért zajló küzdelemben – tudta meg a hvg.hu. Értesülésünket a Párbeszéd is megerősítette.
A Republikon Intézet elemzése szerint a 2019-es önkormányzati választásokon Budapesten legyőzhető a Fidesz: mind a főpolgármesteri, mind a kerületi polgármesteri versenyeket megnyerheti az ellenzék. De nem mindegy, milyen széles lesz az összefogás. A Republikon kutatását a hvg.hu ismerteti.
A Momentum jelezte, támogatják az előválasztást. Azonban Puzsér Róbert – aki indul ezen a megmérettetésen – nem dobta hanyatt magát ettől. Sőt.
Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek sikerült ugyanis olyan feltételeket teremtenie, amelyek mindenkinek megfelelnek – mondják.
Az LMP után egy újabb párt. Alakul az izgalom a Puzsér–Karácsony-előválasztásra.
Závecz Tibor szerint Puzsér Róbert is potens jelölt, de Karácsony Gergely integratív képessége jelenleg nagyobb az ellenzéki oldalon.
„Természetesen én is elfogadhatatlannak tartom az állampolgárok politikai célzatú listázását” – írta.
Az I. kerület MSZP-P-s jelöltjének gyermeke kezébe is adtak olyan kampányszórólapot, amelyen Puzsérék pocskondiázzák a kerületi ellenzéki jelölteket. Puzsér szerint V. Naszályi rángatja bele gyerekét a politikába, gyermeke áldozat, csakhogy Puzsér szerint saját anyja használja fel kétes politikai célok elérése érdekében.
Egész listát állított az LMP és Jobbik által támogatott főpolgármester-jelölt, amelyben összeszedte, melyik kerületben melyik ellenzékivel hajlandó együttműködni, ki az, akit "emberileg", és ki az, akit "szakmailag" lát alkalmasnak, illetve ki az, akivel semmiképp nem koordinálna.
Puzsérék magyarázzák, miért léptek ki. Karácsony szerint már mindegy, csak legyen előválasztás.
Tarlós 16 dolgot kért Orbán Viktortól, de csak 15-öt teljesítenek ebből, a tizenhatodik lett volna parkolás egységesítése. A főpolgármester azt is elmondta, Puzsér szerinte végül nem fog elindulni a főpolgármester-választáson.